Elérhetőség

S.O.S Vízszerelés,

Duguláselhárítás, 

Gyorsszolgálat

Vízvezeték szerelő
Telefon:

06 30 200-9905

Gabona Róbert


Vízszerelés Hétvégén és ünnepnapokon is!

vízszerelés

Bejegyzések
2019.06.24 13:59

Hátsó kifolyású WC csésze szerelése

A fürdőszoba berendezése során sokszor az olyan adottságok adta keretekhez kell igazodnunk, mint a vizesblokkok, elfolyók, a már kész csőrendszer. Ilyen esetekben sokszor igen nagy kreativitásra van szükség egy régen tervezett otthon fürdőjének, mosdójának felújítása során.

Ezek a lehetőségek alakítják a WC elhelyezését, típusát is. Olyan helyeken, ahol már alul kifolyós WC-nek van kialakítva a lefolyócső, már nem helyezhetünk el hátul kifolyós WC csészét, és fordítva.

Hiszen a hátul kifolyós megoldás esetében eleve a falban, nem pedig a padlón található az elfolyó, amelyen keresztül a használt víz távozik.

 

Szerencsére a két típus között azért nincsen jelentős különbség, az alsó kifolyású WC csésze esetében a kerámia csésze kialakítása okán szépen takar, ezt a típust talpas verziónak is nevezzük. Amíg a hátsó kifolyású esetében akár függesztett fali WC csészét is választhatunk. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a beépített WC tartály is megoldható, akkor igen diszkrét és modern megjelenésű WC-t alakíthatunk ki. Persze ha nem így van, akkor sem kell aggódnunk.

A hátsó kifolyású WC csésze alkatrészei valamivel olcsóbbak. Ám kialakítása és használata egyik típusnak sem bonyolult.

 

A WC csészék esetében még egy jellemző van, lapos és mélyöblítésű WC csészék léteznek. A lapos öblítésű a modernebb és higiénikusabb, napjainkra ez a típus az elterjedtebb.

 

De hogyan is néz ki egy hátsó kifolyású WC csésze beszerelése?

 

A falon lévő szennyvízelvezető csatornát és a WC csészét egy lefolyócső köti össze. Ez a lefolyócső lehet szifon vagy flexibilis cső. A vízvezeték-szerelők egy része a szifon mellett teszi le a voksát, míg a másik csoport a flexibilis cső alkalmazását támogatja. Az biztos, hogy a harmónika kialakítású flexibilis cső helytakarékosabb, azonban mérete és kialakítása miatt hajlamosabb a dugulásra.

 

A hátsó kifolyású WC szerelése során a kivezető cső rögzítése után javasolni szoktuk, hogy a fal érintkező felületét kenjük be leválasztó́ anyaggal. Ez alatt szappant, vagy más hasonló anyagot értünk. A csésze kifolyócsonkjára ültetőgumit kell szerelnünk, mert a szivárgástól és a szagoktól is ez a fontos szigetelés védi meg a WC-t.

A WC csésze pontos helyének megrajzolása után következik annak beillesztése, a csatlakozó́ elemek pontos bekötésével. A rögzítéshez csavarokra lesz szükségünk, ehhez réz csavarokat javasolt használni, műanyag védővel.  A tartó csavarokat gyengén meg kell húzni, de előfordulhat, hogy kiegyenlítő masszára is szükség van, ha használtuk a fal és a WC csésze között, akkor annak megkötése után húzhatjuk be szorosan a csavaranyákat. A kiegyenlítő massza a burkolat és a kerámia WC csésze közötti egyenletlenségek esetében szükséges, sziloplasztot szoktak erre a célra javasolni.

 

Valahogy így szereljük fel a hátul kifolyó WC csészét. Ennek ismeretében nyúlunk tehát hozzá javításakor is.

 

Milyen meghibásodások fordulhatnak elő a hátul kifolyó WC csésze esetében?

 

Sarkalatos pontnak a dugulás számít. A duguláselhárító szakemberek a legtöbb esetben a már emlegetett lefolyócsövet tartják hibásnak. Igen, mivel a flexibilis lefolyócső esetében gyakori ez a probléma.

 

Azonban az is előfordulhat, hogy a meghibásodás oka a nem megfelelő rögzítés volt. Egyes gyártók például a garancia érvényességét is a rögzítés módjához kötik, méghozzá ragaszkodnak ahhoz, hogy a csavarok helyett sziloplasztos rögzítést alkalmazzanak a WC csésze elhelyezése során. Az ok az, hogy túl szorosra húzva a csavart nagy feszültséget hozunk létre a fal és a WC csésze között, nem illeszkedik, simul megfelelően rá, és így a szigetelés is hamar elengedhet, de maga a csésze is berepedhet.

 

Szerencsére azonban a sziloplaszt és a csavaros rögzítés is oldható rögzítésnek számít, ezért meghibásodás esetén könnyebben és gyorsabban, a WC sérülése nélkül ellenőrizhetjük és oldhatjuk meg a problémát.

 

 

Gondolatok a termékválasztással kapcsolatban

 

A WC csésze kiválasztása, a hozzá való tartály, annak pozíciójának megállapítására, de a lehetőségek megismeréséhez is érdemes szakembert, vízszerelőt hívni. Persze megfelelő rálátással esélyünk van jó döntést hozni, megfelelő terméket választani, de ha bizonytalanok vagyunk, nem érdemes kockáztatni, mert anyagi kár mellett sok bosszúság származhat egy rossz döntésből.

Ugyanígy érdemes hozzálátni a beépítéshez is. Az általános tanácsok segíthetnek, de speciális helyzetekben előfordulhat, hogy szaktudás híján nem ismerjük fel azt, a beépítés során nehezen vagy drágán korrigálható lépést teszünk.

 

A termék kiválasztásánál javasolt ismert, elismert, nagy múltú gyártó mellett döntenünk, minél megbízhatóbb egy termék, annál kisebbet kockáztatunk.

Honlap készítés