Kád lefolyó cseréje
A fürdőkád lefolyócsöve végképp olyan eszköznek számít, mellyel nem kell különösebben foglalkoznia egy laikusnak. Hiszen még ha fürdőszobánk megtervezésekor vagy átalakításakor a legapróbb részletekre is precízen ügyelünk, a csaptelepek típusától a legkülönbözőbb szaniterig mindent gondos utánajárással válogatunk is ki, a lefolyócső és a szifon már kikerül a látóterünkből. Nem véletlenül, hiszen ez már tényleg szakmunka, a megfelelő hozzáértő háttértudása nélkül felesleges is ilyen részletekkel foglalkoznunk. Általában. Azonban nem árt pontosan tudnunk, hogyan működik fürdőszobánk, és milyen esetben lesz végül létjogosultsága a lefolyócserének.
NEM BOLDOGUL A KÁD LEFOLYÓ CSERÉJÉVEL?
EGYÉB VÍZSZERELÉSI GONDJA AKADT BUDAPESTEN VAGY VONZÁSKÖRZETÉBEN?
HÍVJON BIZALOMMAL!
GABONA RÓBERT
A kád lefolyója
Fürdőkádunk lefolyónyílása alatt egy túlfolyócső található, mely össze van kötve a lefolyócsővel, és e csövek tartalma egyenesen a csatornába folyik. Ezt együttesen lefolyógarnitúrának nevezzük. A lefolyógarnitúrán keresztül folyik le a tusfürdős-szappanos-samponos víz a kádunkból. Ha a lefolyónyíláshoz tökéletesen illeszkedik a cső, akkor általában nem is lehet különösebb probléma a fürdőkád vízelvezetésével.
Azonban vannak olyan esetek, amikor a fürdőkádunk lefolyógarnitúrájával szakembernek kell foglalkoznia.
1. Új fürdőszoba kialakítása, vagy új fürdőkád beépítése
Természetesen ez a szituáció magától értetődő. A kád beépítésének része a garnitúra szakszerű elhelyezése. Fontos egyrészt a csövek és a lefolyó találkozásának szigetelése, de van egy komolyabb szempont, melyre a szakemberek általában oda szoktak figyelni, de vigyázó szemünket a lefolyóra vessük, a későbbi komolyabb problémák megelőzése érdekében. Pontosabban arra, hogy a kád előlapja levehető legyen - ez sok esetben garanciális feltétel - vagy legalább a lefolyógarnitúra hozzáférését biztosító szerelőakna kerüljön kialakításra a kád oldalán, ha mégis beépített kádat választunk.
2. Költözés
A lefolyógarnitúra cseréje akkor is indokolt, ha új helyre költözünk és annak fürdőszobája évtizedek óta nem esett át teljeskörű felújításon. A kádlefolyó csövek általában strapabíró gyártmányok, azonban több évtizedes használat után érdemes tiszta lappal kezdeni.
Ha pedig a lefolyógarnitúra nehezen megközelíthető, és mi amúgy is megbontjuk a fürdőszobát, akkor érdemes erre a problémára is odafigyelni, megoldani a lefolyócsövek könnyű megközelíthetőségét.
3. Dugulás
Dugulás a sok oda nem illő, a tusfürdős víznél nagyobb sűrűségű anyag hatására alakulhat ki. Ebben az esetben először érdemes lefolyótisztítókkal, illetve ecettel próbálkoznunk, néhány kör után pedig forró vizet és pumpát is bevonnunk az egyenletbe. Ha így sem oldódik meg a probléma, akkor lefolyócső cserére lesz szükség. Ez akkor lehet nagy gond, ha a már említett előlap helyett beépített kádról van szó, szerelőablak nélkül. Ebben az esetben bontásra lesz szükség. De legalább divatosabb csempét választhatunk fürdőnkbe, mert jó eséllyel a burkolat is sérülni fog…
4. Ha a lefolyócsövek rosszul illeszkednek
A csövek rossz illeszkedését nem vesszük rögtön észre, azonban egy idő után feltűnik, hiszen ázni fog a fürdőszoba. Persze ebben az esetben nem szükséges kicserélni a csöveket, de a problémát azonnal el kell hárítani. Általában akkor alakul ki ilyen helyzet, ha nem szakszerűen kötötték be a fürdőkád lefolyóját, tehát a bekötés után rövid időn belül kerül napvilágra a probléma.
Hogyan történik a lefolyógarnitúra beépítése?
Hogyan történik kádlefolyó garnitúra beépítése, cseréje?
A kádat lefordítják és behelyezik a tömítőgyűrűt az aljába. Itt nagyon fontos a szigetelés, ami gittel történik. A lefolyó végét csavarral is rögzítik. A fürdőkádlefolyók átmérője 40 mm, és a lefolyóvezetékhez csatlakozó bekötővezeték ideális átmérője 50 mm. Ennek oka a bűzelzáró leszívásának megakadályozása. A bűzelzáró szifon a túlfolyócső és az elvezetőcső összefolyásánál helyezkedik el. Feladata a lefolyóvezetékben keletkező vákuum megelőzése, hiszen ezáltal előzi meg, hogy a csatornából kellemetlen szagok, gázok jöjjenek vissza fürdőszobánkba.
A fürdőkád lefolyók általában sablonméretűek, a legtöbb kádhoz illeszkednek. A túlfolyócső hosszát azonban a szakembernek kell a kádhoz kell igazítania. A bedugható́ karmantyú́ biztos kötést garantál, gyári kialakításánál fogva. Ha ez kész, az arra szolgáló́ szemre be lehet kötni potenciál kiegyenlítőt, melyet minden vizesblokk vízelvezetőjénél alkalmazni kell.
A lefolyógarnitúra ilyen módon történt beszerelése után következik a kád vissza- vagy beépítése.
Fürdőkád lefolyó bekötése
Szintén nagyon fontos lépés a kád lefolyójának megfelelő bekötése.
Először a tömítőgyűrűt kell a fürdőkád aljába behelyezni, majd beszereljük a lefolyót. Jöhet a lefolyó szűrőjének felszerelése, majd a túlfolyó elhelyezése és beépítése a fürdőkádba. Ne feledkezzünk meg a túlfolyó szelep csövének méretre igazításáról sem, még mielőtt összekötjük ezt a lefolyószeleppel.
Ezek után már tényleg csak a fürdőkád beszerelése marad hátra.
A jól kivitelezett munka garantálja Nekünk, hogy nem szivárgás.
Ugye nem is gondolnánk, hogy ennyire összetett a higiénikus és jól funkcionáló fürdőszoba kialakítása?
Ha szakszerű, gyors, szakértői munkát szeretne, hívja fel Gabona Róbertet a 30/200-9905-ös telefonszámon.